Együtt Európában - Kiadvány a mozgáskorlátozottságról


Az "Együtt Európában" program célja az volt, hogy gyakorlati ismereteket tartalmazó kiadvány segítségével hatékonyan elősegítsük a mozgáskorlátozottak integrációs folyamatokban való részvételét.
Gyakorlati útmutatást, a mindennapi életben alkalmazható tanácsokat nyújtani az épek számára: hogyan lehet hatékonyan segíteni, mozgáskorlátozottaknak a környezetünkben található akadályok áthidalásában. Ezáltal lehetővé tenni egy kevesebb lehetőséggel élő csoport számára, hogy a nem teljesen akadálymentes környezetben megvalósuló programokon is részt vehessenek, illetve jelen lehessenek az élet minden területén. Ugyanakkor a kiadványban szereplő ismeretek az interkulturális tanulás révén erősítik a nem mozgáskorlátozott emberek empátiáját, toleranciáját, és hatékony útmutatást nyújtanak a legtöbb emberben megfogalmazódó pozitív szándék gyakorlati megvalósításához.

A kiadvány szöveges tartalmát a Marosvásárhelyi Olympikus Sport Egyesület és a debreceni Változó Világ Szociális Egyesület közös javaslatai, ötletei, tanácsai alapján a Változó Világ Egyesület mozgáskorlátozott munkatársai dolgozták ki magyar nyelven.

És mivel a kiadványt háromnyelvűre terveztük (magyar, román, angol), a kiadvány fordítását a marosvásárhelyi csoport munkatársai végezték el, és a kapcsolódó illusztrációkat is a marosvásárhelyi egyesület művészei készítették.
A Változó Világ Egyesület szerkesztette, tervezte a kiadványt és gondoskodott a nyomdai munkákról, és eljuttatta a kiadványok egy részét az Olympikus Egyesületnek.
Ezután mindkét szervezet maga juttatta el városában a kiadványt a célcsoportjához, elsősorban a fiatalokkal foglalkozó intézményeknek, szervezeteknek, a sajtónak.
A fiatalok szemléletformálása alakítja a jövőt, mivel ők a holnap döntéshozói és ők nevelik majd a következő nemzedéket. Elektronikus úton is eljuttattuk valamennyi intézménynek, és szervezetnek, amely emberekkel foglalkozik tevékenysége során, inspirálva őket belső képzések megszervezésére a kiadvány ismeretanyagára alapozva.

A program eredményeként az épek olyan ismereteket, tapasztalatokat szereznek, amelyek elősegítik a toleráns, elfogadó társadalmi együttélést, egymás kihívásainak megismerését és egymás segítését az elfogadásban és megértésben.

A kiadvány oldalunkról is letölthető! ITT!


A program a Nemzeti Civil Alap támogatásával jött létre!




Vissza a Programjaink menübe